[35-16] [15-1]
 Bólint, majd elindulnak...
*el*
|
 *Megbillentve fejét gondolkodóra fogta a dolgot* -Nem vagyok egy nagy pancsolós én sem, bár úszni még tudok! *nyújtotta ki nyelvét a fiúra* Legyen a vidámpark akkor...bár még nem voltam benn, de tudom merre kell menni! Akkor induljunk is! *tolatott ki a parkolóból és elindultak a vidámpark felé*
|
Ő is beszállt, majd figyelte ahogy Matsu felveszi az:
"Amerikai autós film színész" beállást, egy ezer wattos mosoly kíséretében. Ezen elmosolyodott.
- Hát... vagy Strand vagy vidámpark. De mivel úszni nem tudok, és nincs fürdő nacim ezért inkább a vidámpark. Mit szólsz? Voltál már ott?-kérdeztem miközben mosolyogtam.
|
Ő is beszállt, majd figyelte ahogy Matsu felveszi az:
"Amerikai autós film színész" beállást, egy ezer wattos mosoly kíséretében. Ezen elmosolyodott.
- Hát... vagy Strand vagy vidámpark. De mivel úszni nem tudok, és nincs fürdő nacim ezért inkább a vidámpark. Mit szólsz? Voltál már ott?-kérdeztem miközben mosolyogtam.
|
*Elengedte Harut majd elindult az autó felé* -Akkor menjünk tovább! *intett a fiúnak, hogy kövesse. Kinyitotta az autót és beszállt. Leengedte a tetőt is így már semmi akadálya nem volt, hogy élvezze a napsütést. Kikotorta a kesztyűtartóból napszemüvegét és elidította a motort.* -Na, és merre tovább? Hova visz minket a kíváncsiságod? Most rajtad áll...*mosolygott a fiúra*
|
Bólogattam nagyban.
-Én ezt nemtudom, de biztosan...-dünnyögtem olyan halkan, hogy szinte csak gondolkoztam magamban.
-Hát...-kedztem volna, mikor Matsu végignyalt a fülcimpámon, kissé megborzongtam és elvörösödtem. Körbenéztem,de senksem volt a parkolóban.
-Hát, én még nem fáradtam el, ugyhogy ha akarsz elmehetünk még valahova...-mosolyogtam.
|
-Tényleg ezen töprengtél? *cirógatta meg arcát* Fogjuk rá...ez most egy különleges eset volt... szívem szakadt volna meg, ha elveszik az a kis lurkó...meg a családjáé is...ritka manapság, ha a szülő ennyire aggódik a gyermekéért...pedig ez lenne a természetes nem? *fintorodott el* Na, de mindegy...mit szólnál hozzá, ha elmennénk még valahova? Vagy elfáradtál esetleg? Akkor haza is mehetünk és....*odahajolt a fiúhoz és a fülébe suttogott*...ápolgatlak egy kicsit... *nyalta meg fülcimpáját a parkoló kellős közepén*
|
Egy pillanatra elgondolkoztam azon valyon mit mondana, ha tudná min is járt az agyam az előbb, de megráztam a fejem.
- Nincs semmi gond! - mondtam mosolyogva.
- Csak azon filóztam, hogy milyen jól kijössz a gyerekekkel... - mondtam.
- Aham, én is remélem, hogy nyerünk, akkor lesz egy plüss Makid is! - Mondtam mosolyogva.
|
-Még szép, hogy élveztem! *szólt sértődötten* Imádom ezt a helyet, nekem bérletem is van, csak te kaptál most jegyet! De ezt a kvízt még le kell adni...rögtön jövök! *hagyta ott körülbelül öt percre Harut, majd lelkesen tért vissza hozzá* -Holnap lesz a sorsolás! Remélem, nyerünk! *lépett oda Haruhoz és átölelte derekát* Biztos minden rendben? Ha gond van tudod, nekem elmondhatod! Mikor érted meg, hogy nem kell semmit se magadba folytanod ezek után? Itt vagyok neked te lüke...*koppintotta meg fejét egyik kezével egy mosoly közepette*
|
Csak mosolygott.
-Oh, bocsi, csak elgondolkoztam pár dolgon, de itt vagyok! Dehogynem tetszett! Még sosem voltam ilyen helyen, és állatokat sem igazán láttam ugyhogy nagyon tetszett az állatkert!-mosolyogtam még mindig.
-De azért te is élvezted ugye?-kérdeztem kíváncsian.
|
*Miközben integett, fél szemmel Harut figyelte. Látta, hogy nagyon eltűnődik, majd mikor felvillantotta mosolyát Matsu meghőkölt kicsit a kisugárzásától, de megragadta karját és elindult velé kifelé* -Úgy látod? Csak nem tekinted izgalmasnak az életünk? Szerintem elég hétköznapi...*mondta nevetve egy hatalmas irónikus mondtban. Majd mikor Haru újra elmerült gondolataiban Matsu meglebegtette előtte kezét* -Haru...kölyök...merre jársz? Mert nem itt...mi a baj? Nem tetszett az állatkert? *nézett kicsit csalódottan miközben kiértek az állatkertből*
|
Figyelte a jelenetet.
~daisuki...~ Magában gondolkozott egy kicsit. olyan édesek voltak eggyütt. Matsu nagyon jól kijön a gyerekekkel, és a gyerekek is Matsuval. Igazából.... Harunak sosem volt öccse, vagy barátja aki kisebb volt nála így csak halovány sejtése van arról, hogy kell a gyerekekkel viselkedni... Sosem volt társasági ember, bizonyos problémák mindig adódtak, amiket nem tudott egyedül megoldani. Többek között Ryan. Furcsa neki a család gondolata is. Neki sosem volt. Legalábbis nem abban az idilli környezetben. A családja a magány és a félelem volt, a testvére pedig az egyedüllét. Így kissé irigyelte azt akinek szerető szülei voltak és mindig ottvoltak amikor a gyerekeük: " elsőzör állt fel, mondta, hogy anyu, vagy hozott haza a suliból jó jegyeket...." Nem.... Sőt. Igazából, eddig Mián és Matsun kívül barátai sem voltak. Azaz Matsu több számára mint egy barát, sokkal több, csak ezt nemigazán tudja kimutatni. Valahogy sosem jutott el odáig, hogy bárkinek aztmondja daisuki, sőt a szeretleket is Matsunak mondta először és neki is Matsu mondta először.... Mert senkijesem volt. Soha. Ha bárkit megszeretett az eltűnt. Példának okáért Elton az aranyhörcsög.... Egy ideig figyelte ahogy az anyuka kézen ragadja a gyereket, és mosolyogva az apukával egyetemben köszönetet mond, majd elindulnak, miközben az anyuka moslyogva hordja le a fiút, szín tiszta szeretettel.
~ Mint egy szappanopera. Haru, te milyen gyenge vagy... Nem csak neked volt rossz életed, mégis sajnáltatod magad. Mit vársz?~ Magamban gondolkoztam, majd mintha az imént valami szép virágos rétről és őzikékről ábrándoztam volna mosolyogtam ezer wattos mosollyal Matsura... Talán kicsit túl fényesre is sikeredett. Egy Signal reklámba simán benyomhatnák...
-Úgynéz ki, velünk mindig történik valami... ha nem a kaland jön belénk mi megyünk neki nem?-kérdeztem mosolyogva, miközben próbáltam ugyanazon a kedélyszinten maradni mint eddig és gyerekesen mosolyogni.
~ Önsajnáltató.....~ Mondtam magamnak, de igazából már nemérdekelt. Szerintem már agybajom is van mert magammal beszélgetek... Ez normális? Nem hiszem.... Kezdek megőrülni...
~ Matsu olyan erős. Ő nem sír mindenért, sőt eddig nem is láttam sírni, kivéve amikor a Neonrainben.... Darkkal vagyis velem beszélt. Akkor... ő olyan más volt. Annyira borzasztóan magányos, hogy el sem tudom mondani. Legszívesebben kihívtam volna a sötétségből, amiben volt. Megvígasztaltam volna. De.... pont én? Matsu is megmondta mikor először találkoztunk, hogy amíg magamon nem tudok segíteni neki sem tudok, és igaza van. Nekem is erősebbnek kéne lennem. Így elfog nyelni a sötétség. És csak a bátrak maradnak a fényben. Valyon... nekem menni fog? De legalább mostmár van egy mentő övem... igen egy mentő öv, aki mindig velem van. Aki segít ha kell....~ Felnéztem Matsura. Pislogtam párat, majd az égre néztem.
-De legalább szép idő van!-mosolyogtam, mostmár vidámabban.
~ .....A felszínen....... ~
|
*Mikor a kisfiú odaszaldt hozzájuk megsimogatta a fejét* -Tényleg tőlünk kapta! Ne volt hajlandó mackó nélkül eljönni a jegesmedvéktől...*mosolygott a szülőkre*
Apa: Uram, akkor legalább a mackó árát engedje meg, hogy kifizessem! *nyúlt újra zsebébe*
M: Minden tiszteletem, de nem fogadhatom el...örülök, hogy a ő végre hazakeveredett... *guggolt le a fiúcska elé és megsimogatta a fejét, majd kisujját nyújtotta neki* Te pedig ígérd meg nekem, hogy soha többé nem csatangolsz el! Mackó uraság figyel majd rád, nem leszel sose egyedül ezek után! Szóval, hagy halljam..
Miharu-kun: Mackóval maradok! A mackó neve Matsu lesz! *rázta meg Matsu kisujját* Miharu-kun daisuki Matsu! *ölelte meg a macit, majd Matsuhoz bújt. A fiú először értetlenül állt a dolog előtt, de visszaölelte a csöppséget.*
M: És Matsu daisuki Miharu-kun! *érzékenyült el kicsit, szóval elengedte a fiút, aki most Harutól vett búcsút és integetve távozott szüleivel.*
Apa: Mégegyszer köszönünk mindent! *intett vissza a férfi majd eltűntek*
|
Elindult, és Matsu mögött lépkedett. Mikor a kisfiú az anyukájához szaladt elmosolyodott. Figyelte az eseményeket, de ő inkább nem szólalt, meg. Nem az ő érdeme, hogy a család újra együtt van hanem Matsué. Bár senkisem nézné ki a fiúból, Matsu igen szerény. Mikor Sebastian úrral tárgyalt akkor is... Furcsa, de aranyos. A kisfiú odaszaladt hozzájuk, ő pedig mosolyogva figyelte őt.
|
*Még Haru elvolt az üzletben addig beszélgetett a kisfiúval és nevetgéltek együtt. Örült, mikor látta a mosoly a gyerek arcán, amit a maci okott neki. Egy mosollyal köszönte meg Harunak a szaladgálást, majd Miharu-kunt a nyakában tartva elindultak a fagyis felé* -Szólj, ha meglátod a szüleidet! *mondta a vidám gyermeknek, aki már mit sem törődött az igazi jegesmedvékkel. Matsu fejére ültette a saját plüssét és vele együtt kémlelni kezdte a tömeget. Hirtelen felkiáltott.* -Mama, mama ott van...*mutatott egy látszólag sápadt és ijedt nőre, aki a férjével együtt kérdezősködött a látogatók között*...mama...itt vagyok! Miharu-kun itt van! *integett lelkesen Matsu nyakában. A nő könnyekkel a szemében futott oda hozzájuk. Matsu letette a kisfiút, aki szorosan az anyukájához bújt. Matsu mosolyogva figyelte őket, majd megszólalt* -A jegesmedvéknél találtunk rá...nagyon látni akarta őket....aztán majdnem lepottyant, akkor lettünk figyelmesek rá...de meg van, az a lényeg! Akkor további szép napot! *intett, de a férfi megállította* -Uram, nagyon köszönöm! És neked is! *fordult Haruhoz, hogy vele is kezet fogjon* Hálás vagyok, hogy visszahozta a fiamat!
M: Nincs mirt hálálkodnia! Más is megtette volna! *mondta szerényen"
Férfi: Hagy adjak cserébe valamit...*nyúlt zsebébe pénztárcájáért*
M. Erre nincs semi szükség...*fogta meg kezét megállítva ezzel*...örülök, hogy boldog lehet....
Nő: Kicsim, mi az a kezedben? Ugye, nem vetted el sehonnan sem? *nézett kérdően a fiúcskára, miközben karjai közt szorongatta*
Miharu: Haru-chan hozta, mikor Matsu-kun megkérte! *futott oda Matsuhoz és Haruhoz*
|
Pár percig hallgatta Matsut mosolyogva, bár nemértette a vége felé azt a szomorúságot.
-Oh, igen!-mondtam, majd elrohantam az egyik közeli üzletbe.
-Jónapot!-köszöntem, mikor beléptem. Körbenéztem a kínálaton. Találtam egy plüss macit. Felvettem, majd az eladóhoz vittem.
-Ezt szeretném!-mosolyogtam. Az eladó egy fiatalabb srác volt. Látszólag halálosan unta magát.
-Aha...-mondta, majd mondott egy összeget, amit én ki is fizettem neki.
-Köszönöm!-fogtam meg, majd kimentem, ahol Matsuék még mindig a macikat sasolták.
-Megvan!-nyújtottam fel a fehér medvét a kis srácnak, majd a pénztárcát Matsunak.
-Köszi Haru-chan!-mosolygott a fiú.
-Matsunak köszönd...-mondtam neki mosolyogva, mire megpaskolta Matsu fejét.
-Köszi!-mondta nevetve a fiú.
-De siessünk, mert a szülei már égen-földön kereshetik a gyereküket...-mosolyogtam.
|
-Én meg a gyerekek? *nevetett fel* Nem hiszem, hogy annyira szeretnének engem...pedig aranyosak a maguk módjuk...talán még apa is lennék...az unokaöcsémet mondjuk imádtam...Mark imádnivaló volt és az a mosoly az arcán...*mesélte először lelkesen Matsu, majd a vége felé egyre szomorúbb lett a hangja, de Miharu-kun éppen akkor ugrott egyet a hátán hajába kapaszkodva, így sikeresen visszazökkentve őt.* -Igen, jobb lenne, a szülei gondolom már égen-földön keresik...*indult volna el vele a fagyis irányába, mikor a fiú megmakacsolva magát sírni kezdett*...de én nem megyek el maci nélkül...macit akarok...*Matsu összerezzent a hang hallatán, majd a zsebébe nyúlt és Haru kezébe nyomta a pénztárcáját*...menj és vegyél neki egy medvét kérlek...arra van...*mutatott a fagyissal ellenkező irányba*...itt megvárunk, utána visszavisszük....*mondta a fiúnak, majd felnézett Miharu-kunra* -Nos, mit szólnál hozzá, ha Haru-chan hozna neked egy macit, mi meg addig nézzük, hogy etetik őket? *mosolygott a gyermekre, mire ő lelkesen megpaskolta Matsu homlokát* -Nézzük....Haru-chan siessen a macimmal...*mondta mosolyogva*
|
Megigazította a haját, majd Matsura mosolygott.
-Csak ismerős volt a kérdés...-mondta, majd ő is felfigyelt a kisfiúra, de Matsu volt közelebb hozzá aki szerencsére el is kapta. Mosolyogva figyelte, ahogy Matsu a nyakába veszi.
-Szereted a gyerekeket Matsu?-kérdezte Haru, miközben körbenézett.
-Miharu-kun de hisz a fagyis az az oroszlánokkal szemben van. Azaz ez van onnan a legtávolabb. Egyedül eljöttél idáig?-kérdezte, mire a kisfiú nagy szemekkel meredt rá, majd bólintott.
-Szerintem már biztos mindenütt keresnek téged...-mondta neki Haru, majd Matsura pillantott.
-Nem kéne visszavinnünk őt?-kérdezte, miközben figyelte ahogy a kisfiú lelkesen szemlélődik körbe.
|
*Matsu felkapta a fejét, majd visszafordult az ismertetőhöz és végigolvasva valóban az Északi-sarkvidéket találta meg válaszként. Gyorsan a papírra firkantotta, majd összeborzolva a fiú haját megsimogatta fejét.* -Még mindjárt elhiszem, hogy zseni vagy! De halkabban! *nézett körbe a tömeget szemlélve* Még valaki meghallja és nem mi kapjuk a fődíjat! *áradozott csillogó szemekkel* -Egy óriási plüssmajom a heti díj! Minden héten más figurát adnak, szóval most szerencsések vagyunk, mert jókor jöttünk! *Hirtelen arra lett figyelmes, hogy egy kisfiú felmászik a korlátra és éppen időben nyúlt érte, hogy megelőzve a tragédiát, elkapja, mielőtt átesik a medvékhez.*
M: Hékás! *tette le a földre a fiúcskát* Csak kívülről szemléljük azokat a jegesmedvéket! *mosolygott a fiúra, mire a gyerek finoman rángatni kezdte ingje ujját és halkan, kezét a szája elé téve motyogott* -De...de nem látok be...*görbült a szája sírásra. Matsu kérdően Harura pillantott, majd rögtönözve a nyakába kapta a fiút*
M: Így már biztosan látni fogsz! De kapaszkodj, le ne ess nekem! *tartotta a fiú lábacskáit* -És mi a neved? A szüleidet hol hagytad? *kérdezte barátságosan Matsu* -Miharu-kun a nevem...fagyit vesznek, de én a macikat akarom nézni...*mondta már lelkesebben miközben Matsu hajába kapaszkodott.*
|
Matsuval végignézték az összes állatot. Mindet megnézték, megcsodálták és közben megcsinálták a kvíz lapot amit még a jegyvásárláskor kaptak. Haru nagyon jól mulatott. Egyrészt nagyon szerette az állatokat, és még soha sem volt állatkertben, másrészt Matsuval lehetett. Ahogy nézte a fiút, most neki is jó kedve volt. Haru is mosolygott. Az ég is csodás kék volt, és melegen sütött a nap is. Magyarul: Minden tökéletes volt, amit nehezére esett elhinni, mert ha valami jó történt vele, akkor mindjárt jött az árnyoldala is. De most optimista maradt.
-Hmm..Az Északi-sarkvidéken!-válaszolta miközben figyelte ahogy a macik elkapják a halakat, és közben mosolygott.
|
[35-16] [15-1]
|
AJÁNLOM AZ OLDALT
Új bejegyzés
Frissítés
